+36 30 990 8992 info@company-365.com

Rólunk

2011 óta az online marketing bűvöletében

Vállalkozás-OK néven indult marketing ügynökségünk 2011-ben. Maga a Company 365 Online Kft. 2019-ben jött létre, így több mint 10 éves tapasztalattal a hátunk mögött tudunk egyedi megoldásokat, kreatív ötleteket szolgáltatni az ügyfeleink számára.

Rózsahegyi László, a Company 365 alapítója:

„Az élet úgy hozta, hogy a kereskedelem és szolgáltatás területén több olyan céget is átvettem, melyek kezdetben komolyabb veszteséget is felhalmoztak, és úgy tűnt, rövid időn belül be kell zárni őket. Minden esetben végül siker koronázta a munkámat, és sikerült nyereséges pályára állítani a cégeket.

Ezekben a sikerekben már megjelent az online marketing is, hiszen jó lehetőséget kínált arra, hogy olcsón, sok célközönségbe tartozó embert érjünk el. Tekintve, hogy az informatika azóta foglalkoztatott, hogy az első számítógépek beérkeztek az országba, szerencsésnek mondhattam magam, és könnyen megtanultam ezt az új szakmát. Annyira megkedveltem, hogy végül már csak erre koncentráltam, és megalapítottam a csak ezzel a területtel foglalkozó, először még csak egyszemélyes cégemet. Azóta már sok minden történt, és dolgoztam az induló kisvállalkozásoktól kezdve a nagy multi cégekig sok vállalkozással. Egyaránt dolgozunk hazai, európai, de még Egyesült Államokbeli partnerekkel is.”

Lépj velünk kapcsolatba!

    Mik az első lépések?

    Üzeneted küldését követően 24 órán belül időpontot egyeztetünk egy online konzultációra Rózsahegyi Lászlóval, a vezető online marketing szakértőnkkel. Ezen az ingyenes konzultáción Laci feltérképezi a vállalkozás helyzetét és a megoldásról tárgyaltok.

    Telefonon is elérsz minket

    Nyugodtan hívj minket a +36 30 990 8992 -es számon! Szívesen rendelkezésedre állunk hétköznapokon reggel 8 és délután 4 között.

    E-mailt is írhatsz

    Nyugodtan írj az info@company-365.com címre! 24 órán belül válaszolunk megkeresésedre.